Izsoldné Polgár Marianna! Ő az az ember, aki diákból lett meghatározó tanár. Ma már ugyanabban az iskolában adja tovább a tudását, ahol egykor Ő is kereste a saját útját. A története megmutatja, hogy a kitartás és a következetes munka eredményt hoz, hogy a fejlődés ereje ott van mindenkiben!

Hogyan indult a pályád, mi volt az első lépés, ami erre az útra vitt?

A pályám ott indult, ahol annak idején tanultam, abban a középiskolában dolgozom, ahova diákként jártam. Bár akkor még nem ez volt az iskola profilja ami most, engem már akkor is erősen vonzott az iskola légköre. Minden lehetséges programban részt vettem. Az akkori vezetőség, a tanári kollektíva felfigyelt rám és minden támogatást megkaptam a célom elérésében. Volt az iskolában egy csoport, ahova értelmi fogyatékos gyermekek jártak. A tankonyha, hol nekem voltak óráim egy folyosón volt ennek a csoportnak a tantermével. Valami már akkor nagyon vonzott abba a légkörbe, mit ők teremtettek. Szünetekben, szabadidőmben egyre több időt töltöttem termükben. Az akkori gyógypedagógus tanárnő Podmaniczky Tamásné Ibolya mindig azt mondta nekem, hogy Mariann neked itt a helyed. Milyen érdekes az élet, mikor elkezdtem itt dolgozni Ibolya „helyére” jöttem. Volt egy másik személy, aki nagyon nagy hatással volt és van rám a mai napig, Ő pedig Guba Tünde. Tündi volt az osztályfőnököm és most a kolléganőm. Nem utolsó sorban és talán ez a legfontosabb, hogy édesanyukám. Anya a törökszentmiklósi fogyatékosok napköziében dolgozott, így ott is szívtam magamba a tudást. Ettől kezdve az érettségi után már nem volt kérdés, hogy gyógypedagógus leszek.

Volt valaki, aki különösen hatott rád, és segített abban, hogy az legyél, aki ma vagy?

Természetesen a férjem Zsolti, akit iskolás éveim alatt ismertem meg. Ebből a máig tartó szerelemből két csodálatos gyermekünk született: Bence, aki idén tölti be a 20. életévét, és sportedző – sportszervező szakon végez, valamint Hédi, aki 16 éves és fodrásztanuló.
Ahogy korábban már említettem, édesanyám, középiskolai osztályfőnököm Guba Tünde, valamint a régi iskolám vezetői, Kiss Istvánné Margó, Szilvás Ágnes és Podmaniczky Tamásné Ibolya mind olyan személyek, akik nélkül nem lehetnék az, aki ma vagyok.

Mi az, ami leginkább meghatároz téged emberként?

Emberként és gyógypedagógusként egyaránt a türelem, az empátia és az elfogadás határoz meg. Hiszek abban, hogy minden gyermek egyedi, és mindenkiben ott rejlik a fejlődés lehetősége, csak meg kell találni azt az utat, ami hozzá vezet. Fontos számomra a bizalomra épülő kapcsolat, a pozitív megerősítés, valamint az, hogy a mindennapi munkám során értéket és örömöt adjak a gyerekeknek.

Mit jelent számodra a mentorálás?

A mentorálás számomra elsősorban odafigyelést, támogatást és példamutatást jelent. Célom, hogy segítsem őket abban, hogy felismerjék saját értékeiket, képességeiket, és merjenek hinni önmagukban. A mentorálás során igyekszem biztonságos, elfogadó légkört teremteni, ahol kérdezhetnek, hibázhatnak és fejlődhetnek. Hiszen a legfontosabb, hogy megtapasztalják, nincsenek egyedül.

Hogyan segíted a tanítványaidat abban, hogy megtalálják a saját irányukat?

A tanítványaimat abban igyekszem segíteni, hogy felismerjék erősségeiket, érdeklődésüket. Ehhez sok beszélgetéssel, megfigyeléssel próbálok irányt mutatni. Fontosnak tartom, hogy a támogató környezetben, ahol biztonságban érzik magukat, tudjanak bátran kérdezni és akár hibázni is. Arra tanítom őket, hogy higgyenek magukban.

Mi az a pillanat a pályád során, amire különösen büszke vagy?

Huuu ez nagyon nehéz…. de talán az, amikor kezembe tarthattam legelőször a diplomámat. És az, hogy most 46 éves fejjel újra iskolapadba ültem, hogy fejlesszem magam és még többet tudjak adni diákjaimnak.

Mi tartja benned a lendületet évek óta?

A lendületet elsősorban a gyermekek tartják bennem, az ő fejlődésük, örömük és apró sikereik adják a legtöbb motivációt. Mindennap emlékeztetnek arra, miért választottam ezt a hivatást. Imádom, mikor szaladnak felém, átölelnek és mondják, hogy szeretnek. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy valamit biztos jól csinálok. A kollégáimmal való együttműködés is, mert egy fantasztikus munkaközösségben dolgozom, ahol a támogatás, az együttműködés és egymás segítése a mindennapok része. 

Mit jelent számodra a siker?

Számomra a siker az apró, mindennapi előrelépéseket, eredményeket, elismeréseket jelenti. Amikor egy gyermeknek sikerül valami, amiben korábban bizonytalan volt, de sikernek érzem azt is, ha egy tanítvány mosollyal, bizalommal fordul hozzám, mert ez azt mutatja, hogy jó úton járunk együtt. 

Milyen értéket szeretnél átadni a következő generációnak?

A következő generációnak elsősorban az elfogadás, az empátia és a kitartás értékét szeretném átadni. Fontosnak tartom, hogy megtanulják tisztelni önmagukat és másokat, merjenek kérdezni, hibázni és újrakezdeni. Szeretném, ha hinnének abban, hogy mindenkinek van értéke és helye. Hiszem, hogy ezek az értékek segítik őket abban, hogy felelősségteljes, érzékeny és önazonos felnőttekké váljanak.